Az egész szonett egy szinteziás játék. Ez a vers kimutatja Rimbaudnak a játékos énjét. A mű tele van szinesztéziákkal, azaz a különböző érzkszervek -látás, szaglás, tapintás, stb- összekeverednek. Minden magánhangzóhoz hozzátesz egy színt, egy hangot, egy képet és egy szagot. Így minden magánhagnzó különböző lesz negatív vagy pozitív. Érdekes, hogy először negatív az elénk tárt kép majd váltakozik. Az utolsó is negatív, a végetelen csend. Először nem értettem mésrt negatív a csend majd mikor megmondták, hogy az az apokalipszist jelenti ... Akkor leesett.
Maga a vers kicsit rövid olvasni, de ha meg kéne tanulni, akkor bizonyára hosszúvá válna. Nekem eddig nem volt olyan vers amely ne tetszett. Legaláőbbis amelyet Tóth Árpád fordított. Viszont vannak benne részek amelyek elborzasztanak, ezek valószínűleg az eredetiben is megtalálhatók.
